top of page

Képzés - a varázslatos Rovinjban

Varázsold elő tanítványaidból a talentumot! – szólított fel a tanfolyam, amelyen július 10. és 16. között vettem részt Rovinjban. A továbbképzés címe izgalmasnak és érdekesnek tűnt számomra, valahogy előre éreztem, hogy jól döntök. Első alkalommal voltam Erasmus+ tanártovábbképzésen, izgatottan vártam, de őszintén kijelenthetem, nem csalódtam!

Megérkezésem után egy meseszép helyszínen találtam magam, ami azonnal magával ragadott. A kitűnően előkészített, megszervezett kurzus egy ismerkedési esttel kezdődött. Hamar beszélgetésbe elegyedett mindenki, s másnap már régi/új ismerősökként vágtunk bele a tanulásba. A képzésnek egy csodálatos klasszicista iskolaépület szolgált helyszínéül, tágas és jól felszerelt termekkel.



Egy héten keresztül a képzés minden percét élveztem, így számomra minden nap gyorsan véget ért, szabad volt a délután, illetve az este. Rengeteget sétáltunk a környéken, többször megcsodáltuk Rovinj labirintusszerű óvárosát. Magával ragadtak a szűk kis utcák, a pezsgő élet, a színes, díszes lakóépületek kavalkádja. A fényesre koptatott macskaköves utcák sok helyen a tengerbe futnak, amitől a város még meseszerűbbé válik.

A kurzusunk célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell hatékonyan fejleszteni diákjainkat. Mindezt képzőnk mérési eredményekkel is alátámasztotta. De mi is a komplex 3+T módszer lényege? Ez a képességek párhuzamos fejlesztésére épülő módszer, amelynek 3 alkotó pillére: a kognitív, affektív és szomatikus fejlesztés + T, a tudatosság elve. A test, lélek és a szellem egysége = komplex tehetséggondozás.

Hivatásunk során számos, jó képességgel rendelkező tanítvánnyal találkozunk. De a képzésen rájöttem, hogy könnyen abba a hibába esnek a pedagógusok, hogy csak azt a képességet fejlesztik tovább tanítványaiknál, amiben a diák jó. Valójában a fejlesztő munka rendkívül összetett, a tehetséggondozás mindig több területen kell, hogy legyen! Természettudományi, társadalomtudományi, művészeti és a mozgás, illetve sport. Ezek egymást segítik, így sokkal hatékonyabb a tehetség kibontakoztatása! Komplex és tudatos!

Egy jó mobilitáshoz három fő összetevőre van szükség: a helyszín, az oktató és a társaság. Mindhármat kitűnő osztályzatra értékelem!

Egy csodálatos pedagógussal ismerkedtem meg a képzőm személyében, aki nem más, mint Orbán Sándor. Ő a módszer megálmodója, kidolgozója és nem utolsó sorban sikeres alkalmazója. Tudása, elhivatottsága, szakmaisága és személyisége magával ragadó és ösztönzően hatott a tanfolyam minden résztvevőjére. Sok éves tapasztalatát igyekezett átadni nekünk ebben a pár napban. Olyan sikereket ért el tehetséges gyermekekkel, amelyre méltán büszke lehet.



De emellett nem csak ez volt csodálatra méltó, hanem, hogy felismeri tanítványaiban a tehetséget! Pedig sok gyermekben csak „szunnyad” a tehetség, elő kell csalogatni! Ha odafigyelünk, nyitott szemmel járunk, rengeteg tanuló számára esélyt teremtünk. Szerintem a pedagógus pályán ez egy nehéz feladat, de a felismerés után következik a sok-sok munka, együttműködés...!

Képzőnk az elmélet mellett saját tapasztalatait is megosztotta velünk a képzésen. Sokat tanultam a hét folyamán, úgy gondolom, hogy nevelő-oktató munkám során a tehetségazonosításban és tehetséggondozásban elméleti és gyakorlati segítséget egyaránt nyújtott. Mondhatom, hogy ez szinte egy Varázsló-program, hiszen minden gyermekből elő lehet hozni a tehetséget!

A kurzus utolsó napján a képzőintézmény egy hajókirándulással lepte meg a résztvevőket, így vidám hangulatban zártuk az egész hetes tanulást és egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk!

Szeretettel köszönöm mindenkinek, akik segítettek abban, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, részem volt ebben a varázslatos élményben! Remélem, jövőre újra találkozunk!

Magyarné Karanyicz Tímea

bottom of page