top of page

Az ezerarcú Szicília

Első alkalommal vettem részt Erasmus + tanári mobilitásban. Utazásomat nagy várakozással teli izgalmas, ugyanakkor az idegen nyelv használata miatt kissé aggodalmas időszak előzte meg. 2022. október 2-án érkeztem meg Palermóba, ahol csodás kilenc napot töltöttem az ’Emotional intelligence and coaching skills for teachers, school and adult education staff’ képzés résztvevőjeként.

A képzőintézményben egy remek hangulatú, négy különböző országból érkező, összesen nyolc főből álló tanulócsoportba kerültem, melyet bolgárok, spanyol, német, és rajtam kívül még két magyar kolléganő alkotott. Giulia, a képzés vezetője egy jól felépített elméleti tudásanyagot adott át, gyakorlatias és játékos feladatokkal fűszerezve. Az alapoktól haladtunk a komplexebb témák felé, közben érdekes feladatokon keresztül még jobban megismertük saját személyiségjegyeinket, erősségeinket, gyengeségeinket. Fontos az önmagunk megismerése, a tudatos gondolkodás, a célok kitűzése, és mindez képezi az érzelmi intelligencia, mind a coaching technikák alapjait. Nagyon kedves volt számomra, mikor csoportokban különböző mulatságos feladatokat hajtottunk végre, mint például a csoport tagjainak úgy kellett a megadott feladatokat elvégezni, hogy bizonyos érzékszerveinket nem lehetett használni. Rengeteget nevettünk miközben megtanulhattuk a csapatmunka legfontosabb elemeit, az együttműködést, a támogatást, elismerést, kölcsönös bizalmat és tiszteletet, közös döntések meghozatalát.


A kurzus minden nap 13:30-ig tartott, utána bőven volt idő felfedezni ezt a varázslatos szigetet. Mondello, Battaglia csodás tengerpartjait, Monreale pompás és lenyűgöző katedrálisát, Cefalú impozáns óvárosát és nyüzsgő tengerpartját. Palermo utcáit, pezsgő mindennapjait, az illatokat, hangokat, ízeket, pompás épületeit, palotáit.


Köszönöm a lehetőséget iskolánk koordinátorának és az Erasmusnak!


Dr. Csanádi Péterné

bottom of page