A pályaorientációról tanultam Splitben
Erasmus+ mobilitásaink a Covid-járvány miatt nehezen indultak. A továbbképzéseket 2020 nyarára terveztük, de minden másképp alakult a fennálló helyzet következtében. Terveinkben szerepelt egy horvátországi képzés, így örültünk, hogy ebben az évben ezt sikerült megvalósítanunk.
2021. július 23-29 között Splitben vettem részt a Professional Orientation in Education elnevezésű kurzuson, amelyen román, görög, francia, szlovén, spanyol és magyar pedagógusokkal osztottuk meg az országunkban, iskolánkban megvalósuló pályaorientációs gyakorlatot. Trénerünk prezentációt készített az adott országokra jellemző pályaorientációs munkáról, amelyet aztán mi pontosítottunk, illetve kiegészítettük az esetleges reformtörekvésekkel is.
A képzésen több témakört érintettünk:
jégtörő és önismereti feladatokat tanultunk,
önismereti és karrier-alkalmassági kérdőíveket, teszteket ismertünk meg,
összefoglaló képet kaptunk arról, hogy az EU országainak iskoláiban hogyan történik a pályaorientációra való felkészítés,
betekintést nyertünk a karrierfejlesztés elméleti hátterébe,
megvizsgáltuk a Holland-féle 6 személyiségtípust,
példákat láttunk arra, hogyan lehet a tananyagot gazdagítani a dráma mint technika alkalmazásával,
megismertük Dorothy Heathcote a szakértő köntösében végzett szerepjátékát (The Mantle of the Expert).
Külön örömet jelentett számomra, hogy csoportunkban volt az a szakértő kolléganő is, aki hazánkban a Pályaorientációt Támogató Mérőeszköz fejlesztésében részt vett. Vele sokat beszélgettem erről az eszközről, illetve több ötletet kaptam tőle az iskolánkban megvalósítható életpálya-építést segítő tevékenységekhez, programokhoz.
A résztvevőkkel öröm volt együtt dolgozni, az oktató felkészült, lelkesen igyekezett átadni tudását. Kellemes légkörben tanultam új dolgokat, ismertem meg kollégákat, amik hatékonyabbá tehetik további munkámat. A kulturális programok, a szabadidős tevékenységek is segítettek abban, hogy ebben a Covidos időszakban feltöltődve, motiváltan kezdjem meg az új tanévet.
Koczkáné Redele Ilona