top of page

A napsütéses Toszkánában

Az Europass Teacher Academy által szervezett ’Drama Techniquies Developing Self-Expression, Communication and Social Skills for all Students' elnevezésű angol nyelvű kurzust az olaszországi Firenzében tartották meg. (Dráma technikák: az önkifejezés, a kommunikáció és a szociális készségek fejlesztése minden tanuló számára).

A Toscan főváros egyik nevezetessége a firenzei dóm, olaszul Cattedrale di Santa. A Brunelleschi által épített kupolát a dóm ékességének tartják, amely a mellékelt képen látható. A 84,7 méter magas, gótikus harangtoronyban készült a másik kép, amelyet Giotto tornyának hív a köznyelv. A kép is bizonyítja, hogy a reneszánsz bölcsőjében minden kézzel fogható közelségbe került a kurzus résztvevőihez, hiszen a képzés időbeosztása alkalmat adott rá.


A pandémia miatt két évvel a pályázat megnyerése után, 2022.július 17-24-ig került sor az utazásra. Körültekintően készültem kolléganőmmel az angol nyelvtanulással, a történelmi emlékek tanulmányozásával, az utazás konkrét előkészítésével.


A kurzus által kínált lehetőségeket számba véve, a drámatechnikára épített módszerek megismerését, elsajátítását, a kollégákkal való tapasztalatcserét, s nem utolsó sorban az angol nyelvtudásom bővítését vártam.


A képzés egy régi reneszánsz épületben, Firenze központjában, a Via San't Egidio 12. sz. alatt helyezkedett el. Az apartmanunk közelsége az épülethez, lehetővé tette a helyi kávézóból hozott friss croissantból, kávéból álló reggelit. Amint szállásunkról a képzés helyszínére igyekeztünk, az ódon épületek falai mögül előbújt a már emlegetett dóm lenyűgöző látványa.


A foglalkozások gyakorlati jellegűek voltak, s minden nap 9 órától 14:00 óráig tartottak. Tanárunknak, Stefano Scottinak köszönhetően jó hangulatban, bizalommal teli légkörben folytak. Meggyőző, magával ragadó személyiség volt. Nagyon gyorsan felmérte a sokszínű egyéniségből álló csoport tagjainak erősségeit, gyengeségeit, s ahhoz alkalmazkodva adta ki a feladatokat, hozta létre a csoportokat az általa megismertetett módszerek elsajátítására. A csoportunkban két portugál, ugyancsak két lengyel, valamint egy német, s mi öten, magyarok voltunk.


A képzésen a következőkkel foglalkoztunk: az önkifejezés, a kommunikációs- és szociális készségeket fejlesztő drámatechnikai módszerekkel. Megismertem a jégtörő gyakorlatokat, a testtechnikákat, a 'csapatszellem' gyakorlatokat, a fókuszálás módszereit, a koncentrációs technikákat, a 'memória 'gyakorlatokat, a ritmus szerepét, a reflexek és ritmus viszonyát, a képzeletünk bővítésének módszerét. Saját magunkon próbálhattuk ki a felsorolt dráma technikákat, hogyan lehet feloldani ezek segítségével egy szemlélődő, nehezen megnyíló diákot a külvilág felé.


Mind a kommunikációs, mind pedig a szociális készségem fejlődött ez alatt az egy hét alatt, ami önismeretem fejlődésével is együtt járt. A megismert módszerek közelebb visznek a tanítványaimhoz, az általam vezetett közösség pedig eredményesebben tud majd együttműködni a mindennapokban, s a különböző feladatok elvégzése közben.


Nagyon fontosnak tartom az eredményesség szempontjából, hogy minden nap az aznapi feladatainkkal kapcsolatos reflexióink összegzésével végződött. Így alkalom nyílt arra, hogy a benyomásainkat, a gyakorlatok közben felmerült gondolatainkat megosszuk egymással.


A következő nap reggel pedig az előző napi gyakorlatokat futottuk át, összekapcsolva az aznapi, aktuális feladatokkal. Rendkívül sok boldog pillanatban volt részem a különböző drámatechnikai gyakorlatok alatt, akár a test- akár a hangtechnikai gyakorlatokra értve. Örülök, hogy nem csak a képzés által, de a csoport tagjai által alkalmazott jó gyakorlatoknak köszönhetően is találkozhattam új módszerekkel.


A kurzus zárására az utolsó nap került sor, ahol hasonlóan vidám, szeretetteljes hangulatban került sor az oklevelek átadására. Tanárunk, Stefano elismeréssel szólt a közös munkánkról.


Másnap, a Toscan vidék, városok jellegzetességeink, emlékeinek a megismerésére került sor, amit a képző intézmény szervezett számunkra. Ellátogatottunk SanGimignanoban, Siennában és Pisába.


Felejthetetlen élmény volt ez az egy hét, ami felülmúlta a várakozásomat!


Nagyné Gátsik Andrea

bottom of page