top of page
pexels-sharon-mccutcheon-1428171_edited.jpg

Tevékenységeink

kerdoiv.jpg

Kérdőív

Iskolánk vállalta annak az online kérdőívnek az elkészítését, – illetve a válaszok összegzését és értékelését – amelyben a tanulók konfliktuskezeléssel kapcsolatos gyakorlatára, eddigi tapasztalataikra, ezzel kapcsolatban meglévő ismereteikre voltunk kíváncsiak.

Iskolánk

Az első mobilitást követően a tanulók iskolájukról prezentációkat, videókat készítettek, amelyeket feltöltöttünk az eTwinning oldalra.

Kép.JPG
kép.png

Tanulók Bemutatkozása

Kihasználtuk a testvértér fórum lehetőségét is, ahol a diákok bemutatkozhattak társaiknak.

Közös Összefogás

A gyerekek érzelmi intelligenciájának növelésére, empatikus készségük fejlesztésére kupakgyűjtést hirdettünk. Akciónkkal nemcsak azt kívántuk megmutatni tanulóinknak, hogyan viszonyuljanak beteg társaikhoz, hanem azt is, hogy az egymás elfogadása, az együttműködés, a támogató hozzáállás  milyen nagy segítséget jelenthet másoknak.

IMG_E8596.JPG
FotoJet2.jpg

Motyó Király Birodalma

Projektünk keretében ötödik, hatodik és hetedik osztályosainkkal a Harlekin Bábszínházban jártunk. A Motyó király birodalma c. előadást néztük meg, amely olyan témákat érint, mint Milyen keretek között szólhatunk bele valaki életébe?, Segíthetünk-e valakinek, ha nem akarja?, Hol vannak a segítség határai?

Online Tevékenységek

Mint minden iskolának, nekünk is nehézséget okozott az online oktatás időszaka, különösen a projekt tevékenységeire vonatkozóan. A személyes jelenlét hiánya, a tanulók informatikai eszközökkel való ellátottságának korlátozottsága, a digitális munkarendre történő átállás nehézségei akadályozták a pályázatban vállaltak megvalósítását.

nyitókép.jpg
nyitó.jpg

Társasjátékok

A vírus okozta helyzet minden közösségben kisebb-nagyobb konfliktusokat gerjesztett. A jelenléti oktatásra történő visszatérés után a feszültségek, a bezártság okozta rossz érzések oldásához, az újra összeszokáshoz a társasjátékokat is segítségül hívtuk.

Konfliktuskezelő Tábor

Diákjaink hosszú hónapokig online tanultak, nem találkoztak társaikkal, a korlátozások, az elszigeteltség is megviselte őket. Ezért határoztunk úgy, hogy napközis tábort szervezünk számunkra, ahol újra szabadon, önfeledten lehetnek együtt.

nyitó.jpg
Nyito.JPG

Fenntarthatóság

Bízunk abban, hogy a projekt során szerzett tapasztalataink, elkészült anyagaink megosztásával más közösségeknek is segítséget tudunk nyújtani.

bottom of page