Szlovénia
2019. október 21-én hat tanulónk és három pedagógusunk Ljubljanába utazott, hogy
részt vegyen a „Konfliktuskezelés Európa iskoláiban” elnevezésű Erasmus + projektünk
második rövidtávú diákmobilitásában.
A tanulók kiválasztása nem volt egyszerű feladat, hiszen az Erasmus Klub
valamennyi résztvevője nagy lelkesedéssel vesz részt a feladatok végrehajtásában.
Választásunkat nagymértékben a tanulók angol nyelvtudása, illetve kommunikációs és kapcsolatteremtő készsége befolyásolta. Végül úgy határoztunk, hogy a pályázatban meghatározott létszámot növeljük, s így hat diákunk – három hetedikes és három nyolcadikos – lehetett részese a Szlovéniában töltött csodálatos hétnek.
A mobilitás elsődleges célja két új konfliktuskezelő technika megismerése volt. A szlovén tanulók a szociális történeteket hívták segítségül olyan konfliktusok megoldásához, amelyek gyakorta előfordulnak a gyerekek között, mint például a pletykálkodás vagy akár az internetes zaklatás.
A mallorcai diákok a nemek közötti egyenlőség fontosságára hívják fel a fegyelmet iskolájukban és a projekt keretein belül is. Alapvetőnek tartják a tanulók szemléletének formálását, amelyhez számos játékot mutattak be a mobilitás résztvevőinek.
A játékok ide kattintva megtekinthetők.
Az elméleti ismeretek és játékos projektfeladatok mellett természetesen nem maradhatott el néhány kulturális program sem. Nagyon örültünk, hogy Ljubljana nevezetességeit a nálunk megismert ActionBound applikáció segítségével fedezték fel a tanulók. Láthatták, milyen volt az élet a múlt század iskoláiban az Iskola Múzeumban tett látogatásuk során, és ámulhattak a Postojnai cseppkőbarlang csodáin. illetve a Predjamai vár különlegességén.
Hazatérvén ezekre a tanulókra vár az a feladat, hogy a mobilitás során szerzett ismereteket átadják társaiknak, s megtanítsák nekik, hogyan segíthet a két új tanult technika konfliktusaik rendezésében.
A mobilitásról a finn koordinátor által készített emlékeztető, és a mi kis rövid videónk: