Erasmus+ „ICT in Education”
2016. július 10 - 16.
Csehország, Prága
Mivel az intézményben rendszergazdaként dolgozom, célszerű volt olyan kurzust keresnem, ami az iskola számára, illetve részemre is hasznos lesz. Így választásom az „ICT in Education” című kurzusra esett, melyet Prágában tartottak meg 2016. július 11 és 15-e között.
Ahogyan közeledett az utazás időpontja, úgy vártam egyre jobban, mivel a kurzus mellett kíváncsi voltam Csehország fővárosára, a prágai kultúrára és az anyanyelvükre is.
Az első napon az iskola vezetőségének köszöntése után megkezdődtek a tanórák. Nagy meglepetésemre a kurzus minden résztvevője más nemzetiségű volt.
Érdeklődéssel követtem az órákat, örültem, hogy lehetőségem nyílt a cseh oktatók tanítási módszerének megfigyelésére. Megismerkedtem és közelebbi kapcsolatba kerültem a résztvevőkkel.
Tanáraink barátságosan és egyszerűen tartották az órákat. Mivel tudták, hogy nem beszélünk tökéletesen angolul, ezért elmondták, hogy szívesen segítenek a tanultak megértésében, ha kell, felrajzolják, hogy érthető legyen számunkra. Új technológiákat és tanítási módszereket ismertettek meg velünk, illetve mi is javaslatot tehettünk az általunk alkalmazott megoldások bemutatására. Ismertették a digitális tábla előnyeit, hátrányait, az ezzel járó felkészülést.
Az órákat egy prágai általános iskolában tartották. Itt a cseh diákok által készített faliújságokat is megtekinthettem, melyek betekintést nyújtottak az iskola mindennapi életébe.
Szó volt a biztonságos internethasználatról is. Tájékoztattak az internet használatából adódó veszélyekről, és ezek elkerülésére ajánlottak különböző szoftvereket. Megmutatták a helyes számítógép-használatot, felhívták a figyelmemet a mobil eszközök, okostelefonok helyes használtára. Javasolták az okostelefonok alkalmazását az oktatásban is.
Bemutatták a Weebly nevű internetes alkalmazást, melyet egyszerű honlapok készítésére használhatunk, ezzel is elősegítve az internetes weboldalak elkészítését érhető nyelven, programozási ismeretek nélkül. Segítségével a diákok is könnyen el tudnak készíteni ilyen jellegű feladatokat az informatikai tanórákon. Megismerkedhetnek a honlapkészítés alapjaival, melyet később maguk is továbbfejleszthetnek különböző programok, technológiák alkalmazásával.
Használtuk a Powtoon nevű webes alkalmazást, mely lehetőséget adott arra, hogy egyszerű animációkat készítsünk különböző karakterek használatával. Ezzel a megoldással játékos módon vezethetjük be a diákokat az animációkészítés használatába, illetve lehetővé teszi, hogy alsós osztályokban is szórakoztató módon taníthassunk.
Az utolsó napon megköszönték a részvételt, átismételtük a tananyagot, a felmerülő kérdésekre választ adtak, összegeztük a kurzust, majd átadták a kurzus részvételi igazolását.
Szabadidőben felfedeztük a város kínálta lehetőségeket. Megpróbáltunk annyi nevezetességet megtekinteni, amennyit csak időnk engedett. Ebben az iskola is segítségünkre volt, idegenvezetővel városnéző túrát szervezett. Álmélkodtunk a város szépségén.
Összegezve a kurzust, élménnyel teli volt ez az egy hét. Új kultúrát és más nemzetiségeket ismertem meg, az angol nyelvtudásomat továbbfejlesztettem. Olyan informatikai technológiákat mutattak be, melyekkel játékosabbá és könnyebbé tehetjük a tanórákat. Megmutatták, hogy mennyire másképpen is lehet kivitelezni bizonyos feladatokat egyszerű módszerek és alkalmazások segítségével.
Kis László