Az északír iskolarendszer sajátosságai
​
2017. február 26. és március 5. között az International Study Programmes által szervezett Courses for European Primary and Secondary Headteachers (Kurzusok európai általános és középiskolai igazgatóknak) című kurzuson vettem részt Észak-Írország fÅ‘városában, Belfastban.
A kurzus java része iskolák látogatásából állt, amelyek során változatos tapasztalatokat gyűjthettünk az északír iskolarendszerrel kapcsolatban, és a kialakult beszélgetések során alkalom nyílt tapasztalatcserére a vendéglátókkal és a többi résztvevÅ‘vel is. A programban egy lett, egy szlovák és két magyar igazgató, egy bolgár igazgató és a helyettese, és egy spanyol tanár vett részt.
Észak-Írországban az 1998-as nagypénteki egyezmény óta béke van, és bár az elmúlt közel két évtizedben jelentÅ‘sen normalizálódott a helyzet (Belfast az egyik legbiztonságosabb város a világon!), a mindennapokat, s így az oktatást is még mindig áthatja az írek és britek közötti évszázados feszültség. Ennek különös aktualitást adott az, hogy egy kormányválságnak köszönhetÅ‘en a kurzus hetében zajlottak az elÅ‘rehozott parlamenti választások, és a pedagógus szakszervezetek is sztrájkoltak (ezért például bizonyos iskolákban nem mehettünk be a tantermekbe a tanórák alatt).
Az északír iskolarendszer mai napig egyik legjellemzÅ‘bb tulajdonsága a felekezeti megosztottság; az iskolákat alapvetÅ‘en az állam finanszírozza, de legtöbbjüket vagy a katolikus vagy a protestáns egyház tartja fent. Újabban a katolikus-protestáns ellentét enyhítése érdekében egyre több ún. integrált iskola nyílt, melyben felekezetre való tekintet nélkül fogadnak tanulókat.
Az elsÅ‘ napon egy ilyen iskolába látogattunk el, ahol megtapasztalhattuk, milyen erÅ‘feszítéseket tesznek az északír megbékélésért, az eltérÅ‘ kulturális és vallási nézetek, értékek és hagyományok kölcsönös megismertetésén keresztül, ennek minden nehézségével és szépségével együtt.
A második és harmadik napon egy-egy lányoknak fenntartott, katolikus közép- illetve általános iskolában játunk. ElÅ‘bbi új építésű, magas színvonalú, utóbbi már inkább átlagosabb helyzetű intézmény volt, de mindkettÅ‘ben az eredmények bemutatása mellett Å‘szintén beszéltek a hátrányos családi háttérbÅ‘l érkezÅ‘ lányokkal való törÅ‘dés nehézségeirÅ‘l is.
A negyedik nap délelÅ‘ttjén a Belfast Metropolitan College egyik tanárával beszélgetve az átalakuló északír tanárképzés, továbbképzés és tanfelügyelet helyzetébe, délután pedig a felnÅ‘ttoktatás egy sajátos szeletébe, egy idÅ‘sek otthonában működÅ‘ olvasókör tevékenységébe kaphattunk bepillantást.
Az ötödik napon ismét egy középiskolában jártunk, ahol a Success for All (Siker Mindenkinek) nevű, kooperatív tanulási program elemeivel ismerkedhettünk meg, valamint sikerült szakmai kapcsolatot kialakítanom az iskola egyik informatika tanárával, ami azért fontos számomra, mert óraadónként egy egri középiskolában angolul oktatok informatikát.
Az egy hetes tartózkodás alatt számos ingyenes vagy önköltséges kulturális programon is részt vehettünk: ellátogattunk a belfasti városházára (City Hall) és parlamentbe (Stormont), az Ulster Múzeumba és a Queen’s University-re, de a legnagyobb élményben a Titanic Belfast kiállításon és a Black Taxi Tour-on (nyugat-belfasti politikai falfestmények) volt részünk. Utóbbi során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a katolikus és a protestáns negyedet a mai napig többméteres fal választja el, melynek kapuit éjszakánként még mindig bezárják. Egy ír családnál szálltam meg, és sok alkalmam volt esténként vendéglátómmal, egy nyugdíjas ír tanárnÅ‘vel beszélgetni, aki segített megérteni mindazt, amit napközben tapasztaltam. A kurzus zárásaként a Giant’s Causeway (Óriások útja) nevű tengerparti bazaltképzÅ‘dményhez tett egynapos kirándulás is igazi élményt nyújtott.
Köszönet a lehetÅ‘ségért!
Rázsi Botond Miklós