Újra a varázslatos Rovinjban
- Magyarné Karanyicz Tímea
- Sep 24
- 2 min read
Az Erasmus+ keretein belül, Koczkáné Redele Ilona iskolai koordinátorunk segítségével 2025 augusztus 3 és 9. között harmadik alkalommal nyílt lehetőségem részt venni Rovinjban tanártovábbképzésen.
Ezúttal az Asszertivitás – hogyan képviseljük a véleményünket és érdekeinket harc és konfliktus nélkül című kurzusra esett a választásom. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet, hiszen közel 30 éve vagyok a pedagógus pályán. Úgy éreztem, hogy „testhez álló” lesz nekem ez a kurzus, és pont úgy volt, ahogyan elképzeltem. Pedagógusként és igazgatóhelyettesként gyakran kerülök olyan szituációkba, amikor fontos, hogy határozottan, de mégis empatikusan tudjak kommunikálni – akár diákokkal, szülőkkel vagy kollégákkal. Számos olyan helyzetben kell képviselnem a saját szakmai álláspontomat vagy érdekeimet, ahol fontos az asszertív kommunikáció. Mindenkinek van hova fejlődnie, senki sem tökéletes!
Megérkezésem után egy meseszép helyszínen találtam magam, ami azonnal magával ragadott újra. A kitűnően előkészített, megszervezett kurzus már vasárnap délután egy ismerkedéssel, csapatépítéssel kezdődött. Hamar beszélgetésbe elegyedett mindenki, s másnap már régi/új ismerősökként vágtunk bele a tanulásba. A képzésnek egy csodálatos klasszicista iskolaépület szolgált helyszínéül, tágas és jól felszerelt termekkel.
Már a tematikából is látszott, hogy a kurzus nagyon jól felépített, pont olyan témákat érint, ami nagyon hasznos, izgalmas, tudásomat elmélyíthetem benne.
Az első napon megismerkedtem a kommunikációs stílusokkal, annak hatásaival. Már látom, hogy rendkívül gazdag az asszertív eszköztár Érdekes volt látni, hogy mi is az a „bocsánatkérés-mentes zóna”, és hogy milyen óriási jelentősége van az „én-üzeneteknek” is. Rengeteg helyzetgyakorlattal, szituációs játékokkal fűszerezte képzőm a kurzust, ami rendkívül hatékony tanulási módszer. Ilyen módon tanultuk meg pl azt is, hogyan reagáljunk a tiszteletlenségre, hogyan reagáljunk, amikor körülöttünk „tombol a vihar”, illetve, ha ez a „vihar” konkrétan minket ér. A kurzuson helyére került a mediálás szó pontos értelmezése, mint a konfliktuskezelés egyik lehetősége, ennek menete és hatékonysága is. Különböző modellek segítségével sikerült megértenem a környezetemben lévők viselkedését, magatartását. Emellett a PREP módszerrel is megismerkedtünk, és megjegyeztük, hogy a dicséretnek és a visszajelzések adásának mennyire van pozitív hatása a saját és a körülöttünk lévők életére, munkásságára. Ezek is rendkívül hasznosak lesznek a további munkám során. Kiváló tanácsokat kaptam az „átkeretezés”, és az asszertív e-mailváltás témában is.
Egy jó mobilitáshoz három fő összetevőre van szükség: a helyszín, az oktató és a társaság. Mindhármat kitűnő osztályzatra értékelem!
Egy csodálatos emberrel ismerkedtem meg a képzőm személyében, aki nem más, mint Kovács Gabriella. Tudása, elhivatottsága, szakmaisága és személyisége magával ragadó és ösztönzően hatott a tanfolyam minden résztvevőjére. Sok éves tapasztalatát igyekezett átadni nekünk ebben a pár napban. Sokat tanultam a hét folyamán, úgy gondolom, hogy munkám során elméleti és gyakorlati segítséget egyaránt bőven nyújtott, „gazdagon megrakodva” tértem haza!
Egy héten keresztül a képzés minden percét élveztem! Emellett jutott idő nyaralni is, felfedezni a környéket, megcsodálni Rovinj labirintusszerű óvárosát, újra végigjárni a fényesre koptatott macskaköves utcákat, a tenger habjaiban merülni, a delfintúrán delfineket közelről látni, elvegyülni az esti forgatagban, élvezni a pezsgő életet!
A kurzus utolsó napján a képzőintézmény egy hajókirándulással lepte meg a résztvevőket, így vidám hangulatban zártuk az egész hetes tanulást és egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk!
Szeretettel köszönöm mindenkinek, akik segítettek abban, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, részem volt ebben a csodás élményben! Nagyszerű embereket, kollégákat ismertem meg, mindig nagy-nagy szeretettel fogok gondolni képzőmre és csoporttársaimra egyaránt! Remélem, jövőre újra találkozunk!























